top of page

Magamról

2004 óta foglalkozom a hastánccal. Azóta tanulom, tanítom, koreografálom…és szeretem:)

Tánc-tanulmányaim:

Művészi torna (gyermekként), színpadi- és showtánc, hip-hop, jazztánc, néptánc, hastánc, bollywood, táncterápia.

Egyéb mozgásformák, sportok: úszás, vívás, tenisz, jóga, kravmaga.

 

Életem jelentős részét a tánc, zene és különféle mozgásformák tanulmányozása töltötte ki. 

Szüleimmel gyermekkoromban gyakran jártunk zenés-táncos helyekre, rendezvényekre, esküvőkre, ahol édesapámmal rend szerint sokat táncoltunk:)

Mindig is szerettem énekelni, táncolni, zenét hallgatni.

Kisgyermekként művészi tornára jártam, ami megadta az ideális alapokat későbbi tánctanulmányaimhoz.

 

Gyermek - és tinédzser koromban sok táncos filmet megnéztem, utánoztam a mozdulatokat, saját koreográfiákat készítettem egyénileg és a barátaimmal, melyeket rendezvényeken, nagyközönség előtt is előadtunk.

 

Huszonéves koromban 3 évig Hip-Hop-ra jártam.

Ez az időszak meghatározó volt az életemben

Megtanultam a felgyülemlett feszültségeimet energiává alakítani, ami nagy lendületet adott a tánchoz és átsegített a mindennapok problémáin.

A táncórák végére mindig felszabadultnak, lazának, energiával telinek éreztem magam.

 

A nagy fordulat egy Szilveszter éjszakáján történt, amikor egy hastáncelőadás mélyen megérintett.

Áhítattal csodáltam az ősi erőt, szépséget sugárzó nő táncát, aki egy varázslatos, keleti zenével - és egy kígyóval - hozta összhangba mozdulatait.

Éreztem, hogy ez egy sok mindent meghatározó találkozás az életemben, ami hatással lesz a további táncos utamra.

Nem sokkal ezután alkalmam nyílt kapcsolatba kerülni a balettel - jazztánc formájában - ami örömmel töltött el, hiszen egy régebbi álmom vált valóra. Ugyanakkor szintén felkészített a hastáncra, ugyanis ennek az ősi, nőies táncnak a mai formáját tekintve a balett az alapja.

Ez az időszak is fontos volt az életemben, sokat hozzáadott a tánckultúrámhoz.

 

Ebben az időszakban találkoztam hastánc tanítómmal, aki által megérkezett a hastánc az életembe. 

Mahastitól közel hat évig tanultam, melyből négy évet már magam is tanítással töltöttem. Nemsokára elvégeztem nála egy 2 éves Hatáncoktató képzést, ahol alkalmam volt a magyar hastáncélet kiemelkedő táncosaitól, tanáraitól is tanulnom. Izgalmas időszaka volt ez az életemnek és nagyon sokat kaptam, fejlődtem általa. 2008-ban kaptam meg a hatáncoktatói képesítésemet.

 

Kezdettől fogva örömömet leltem a hastánc tanulásában, ami könnyen, és gyorsan ment.

Míg a Hip-Hop az erőm megtapasztalásához segített hozzá, a hastánc újra formálta a mozgásomat, a maga hajlékony, nőies, kecsességével, lágyságával.

Ez a teljes mértékben izolált tánc finomította a mozdulataimat, ugyanakkor testtudatosságot adott.

 

A hastáncban fontos szerepe van a testrészek külön mozgatásának, izolációjának, ami - főleg kezdetben - nagy összpontosítást igényelt.

 

A hastánc új, addig rejtett mélységeket hozott a nőiségem megtapasztalásának folyamatában. Új szemmel láttam magam, új érzések költöztek a testembe. Ebben a táncban láttam, éreztem meg először nőies mivoltomat.

Ezért úgy érzem, hogy ezzel nem vagyok egyedül, hiszen a legtöbb nőt, aki érdeklődik a hastánc iránt, elsősorban a nőiességük megélése, kifejezésre juttatása motiválja.

 

A csillogáson, és a színpadi látványosságon túl ezt a táncformát egyfajta jógának tekintem, mert odafigyelést igényel a testre, ez által harmonizál.

A jóga a tánc mellett szintén fontos része az életemnek. Ez a befelé fordulás, elcsendesedés útja. Persze számomra a tánc is erről szól. 

 

Ugyanakkor szeretem a színpadi előadásokat is, hiszen örömömet lelem abban, hogy valami szépet mutathatok, adhatok.

Iskolám teret ad mindkét oldal megtapasztalására, ami igazából nem kell, hogy elkülönüljön egymástól.

 

Minden esetben jobb közérzetet biztosít, egy örömtelibb élet lehetőségét kínálja.

Egy tanítványom az egyik órán így nyilatkozott:

„Ez sokkal jobb, mint azok a tornák, amiket eddig kipróbáltam, mivel teljesebben átmozgat. Olyan izmaimat érzem, amiről nem is tudtam, hogy léteznek”.

Azóta sok-sok tanítványom - egymástól függetlenül is - ugyanezt elmondja.

 

Az egyik kedvenc tevékenységem a koreográfiakészítés, ami tehát már gyerekkorom óta jelen van az életemben.

Iskolámban mindenki a szintjének megfelelő mozdulatokat, koreográfiákat tanulja, melyeket aztán előadhat otthon a családnak, vagy barátoknak. Koreográfiáimra jellemző a hagyományok ötvözése a mai, modern, stílusokkal, valamint, más kultúrák stílusaival.

A koreografált óráka mellett kibővült a repertoár a spontánabb mozdulat-kombinációs órákra valamint a fitness-hastáncra, melyek végén jóga lazítást vezettem be.

Ugyanakkor bátrabbaknak a színpadon is nyílik lehetőségük kipróbálni magukat. 

 

 

Meglátásom szerint a hastáncban benne van a női test bölcsessége, szépsége, ereje, ugyanakkor több ősi kultúra mozgásvilágának kifejeződése.

 

Mindenki egyénre szabott megfontolásból jön, az eredmény általában hasonló: boldogabb, örömtelibb életérzés, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb létállapot.

 

Bármi legyen is a célod, álmod, vágyad, kívánom, hogy teljesüljön!

 

„Szívünk olyan, mint egy kalitkába zárt madár. Mikor táncolsz, a szíved énekel, és akkor eléri a mennyeket”

(Idézet a Monsieur Ibrahim és a Korán virágai c. filmből)

 

Tánctanulmányok:

 

1998-2001 Hip-Hop a Positive Force Dance School-ban.

2002-2004 Jazztánc Bakó Gábornál.

2004-2008 Hastánc, mestertanáraim: Mahasti, Mona Dolores, Seress Zoltán.

2008 Június 15. Hastáncoktatói képesítés a Mahasti Magyar

Hastáncintézet-ben,  Oklevél (jeles eredménnyel).

2012 Május 4. Happy Bally Babies (Kismama hastánc) tanfolyam elméleti és gyakorlati kurzus elvégzése, Oklevél.

Hastánc és workshop tánctanulmányok: Mahasti, Dina Jamillah, Raqia Hassan, Leyla Youvana.

Egyéb workshop tánctanulmányok: Yasmin (Bollywood), Szabó Timesz (Hip-Hop)

Bollywood: Ananyagopi Deva Dasi (Pintér Ági)-tól

Eredmények, fellépések:

2005 Versenyhelyezetteknek járó vendégszereplés a Holdfény Lányai együttessel, a Moulin Rouge-ban.

2005. október 8. I. Szolnoki Jótékonysági Hastáncverseny és Gála

Holdfény Lányai együttes: Holdfény lányai c. koreográfia

Csoportos Kategória I. helyezés

Koreográfus és felkészítő tanár: Mahasti.

2006. március 25. II. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Hastáncverseny

Holdfény Lányai együttes: Álmaim c. koreográfia.

Profi Csoportos Kategória III. helyezés.

Koreográfus és felkészítő tanár: Mahasti.


 

2006. májusi 26-28. VI. Országos Orientál Táncművészeti Fesztivál és Verseny.

Holdfény Lányai együttes: Álmaim c. koreográfia

Profi Csoportos Kategória III. helyezés + Moulin Rouge Gálaműsorban való részvétel.

2006. október 8. Szolnok, II. Országos Hastáncverseny

Holdfény Lányai együttes: Álmaim c. koreográfia

Profi Csoportos Kategória I. helyezés

.

 

Parvati és Zubaidah: Amazonok c. koreográfia

Profi Csoportos Kategória III. helyezés

Koreográfia: Parvati és Zubaidah

 

 

Parvati csoportja: Szivárványünnep c. koreográfia

amatőr csoportos kategória megosztott IV. helyezés

Koreográfia és felkészítő tanár: Parvati

2007. január 27. II. 1001 Éjszaka meghívásos hastáncverseny


 

 

Holdfény Lányai együttes: Mitől nehéz megnyitni a szívedet? c. koreográfia

Profi Csoportos Kategória II. helyezés + Közönségdíj

Holdfény Lányai együttes: Álmaim c. koreográfia

Profi Csoportos Kategória V. helyezés


 

2008. február 10. III. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Hastáncverseny

 

 

Alhambrai Szerelem c. koreográfia

Kezdő kategória II. helyezés

Koreográfus, és felkészítő tanár: parvati

 

2008. május 19.

Mahasti és a Holdfény Lányai: Rompi Rompi c. koreográfia

Legszebb ruha különdíj

2008. augusztus 5. II. Bogácsi Hastáncfesztivál

Parvati

Fesztiválkirálynő választás II. helyezés

 

2008. október 12. Szolnok, IV. Országos Hastáncverseny

Miklán Zsanett

Felkészítő tanár: Parvati

2010. január 23. IV. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Hastáncverseny

 

Parvati: Koreográfus különdíj

2008. December Belly Dancer of Web Hungary

Andalúz kategóriában a legjobb produkció díja!

Koreográfus és Felkészítő tanár: Parvati

A legjobb koreográfus díj! Parvati

2009 Április 18. Parvati és Zubaidah közös Hastángálája

2009 Július 5. Ezüstfátyol, Hastáncstudiók versenye.

Akreditáció a döntőbe

Koreográfus és felkészítő tanár: Parvati

2009 November 28. I. Parvati és a Freestyle Bellydance School hastáncgála.

Helyszín: Casa de la Musica

2010 Június 05. II. Parvati és a Freestyle Bellydance School Hastáncgála.

2010 Tahmina hastáncverseny

Tara II.helyezet kezdő kategóriában

Koreográfia, és Felkészítő tanár: Parvati, ’Habibi’

2011 Június III. 'Parvati Orientális Tánc' Hastáncgála.

2011 Április 09 Törzsi - és Bollywood hastáncverseny

Parvati és Zubaidah bollywood profi I. helyezet.

2011 Június IV. 'Parvati orientális Tánc' Hastáncgála

2015 Tavaszi Mondocon

Különdíj Kyra és Noémi részére haladó kategóriában

Koreográfia, felkészítő tanár: ’I like the way’ Parvati

2015 Debrecen Az év tánca verseny;

Arany minősítés Kyra és Noémi részére haladó kategóriában

Koreográfia, felkészítő tanár:’I like the way’ Parvati


2015 Október

Fellépés a Japánkert c. törzsi hastánc színdarabban, Parvati mint Kagutsuchi, a japán tűzisten szerepében.


 

2016 Május

Fellépés a Nautilus-A tenger tánca c. törzsi hastánc színdarabban.

2017 Június V. 'Parvati Orientális Tánc' Hastáncgála

2019 05. 05. XXI. Egyéni, XXII. Csoportos Országos Hastánc Verseny; 

Parvati asszony csoport és Radha - Marica magántanítványok;

Dáma kategória ezüst - és bronz minősítés.

További fellépések;

Budapest TV,

Nemzetközi lövészverseny Siófok,

Sárkányhajó verseny Budapest,

Bogácsi hastáncfesztivál,

Stefánia Palota Budapest,

Erzsébeti utcafesztivál,

Moulin Rouge Budapest,

Almásy Kastély Panzió Kétpó,

Citadella étterem Budapest,

Solymári Farsangtemetés

 

bottom of page